Azt éreztem, hogy a feladat nem egyértelmű, és nem értettem, hogy másoknak miért az. Ha innen nézem, így állok neki, ha onnan, akkor úgy. Hogyhogy a többiek nem gondolnak több variációra? És persze ilyenkor jött a már jól ismert belső monológ: akkor most velem van a baj? Miért nem jut eszembe kapásból a válasz?

Nem rendellenesség, hanem finomabb idegrendszeri hangoltság

A szuperérzékenység egy alkati adottság: egy finomabb idegrendszeri érzékenységgel és intenzív belső megéléssel járó személyiségvonás. Ahogy Elaine Aron, a témakör egyik legismertebb kutatója megfogalmazza, az érzékeny idegrendszer önmagában nem rendellenesség.

A különbség többek között az információk feldolgozásának mélységében keresendő: a szuperérzékeny ember gyakran több részletet, árnyalatot és összefüggést dolgoz fel ugyanabból a helyzetből. (Ennek öröklött összetevőjét a saját családom vonalán is meg tudom erősíteni.)

Ismerősek neked ezek a mindennapi tapasztalások?

• Ingerek a környezetből: Gyakran reagálsz sokkal érzékenyebben a hangos zajokra, erős szagokra vagy fényekre? Ha túl sokáig tartózkodsz túlingerelt helyen vagy tömegben, az gyorsan kimerít, és ingerültté válsz?
• Testi érzékenység: Lehet, hogy te is szokatlanul érzékenyen reagálsz a koffeinre (hacsak nem szokott hozzá a szervezeted). Engem például kifejezetten ingerültté és frusztrálttá tett – sok idő és megfigyelés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ez a kávé hatása.
• Társas hangulatok: Érzékenyen rezonálsz a körülötted lévők rezdüléseire, akár át is veszed a párod vagy a gyereked feszültségét? Vagy te is amolyan „jóléti felelősnek” érzed magad, aki úgy véli: előbb mindenki mást boldoggá kell tennie ahhoz, hogy ő maga megnyugodhasson?
• Teljesítményhelyzetek: Egy versenyhelyzet, vagy akár csak az, ha figyelik, ahogyan dolgozol, blokkol? Rosszabb teljesítmény, lefagyás lép fel?

A megfelelési kényszerből a lefagyásig

Amíg nem értjük, hogyan működünk, addig ez a fajta másokhoz való méricskélés és a megfelelési vágy szinte garantált kudarcélményhez vezet. Folyamatosan ott motoszkál a kérdés: „Jó, de nekem miért nem megy ez csípőből?”

Ha jól bevéssük magunkban ezt a romboló programot, képesek vagyunk odáig fokozni, hogy már attól összeugrik a gyomrunk vagy teljesen lefagyunk, ha feltesznek egy kérdést, amire azonnal válaszolni kellene. Nem viccelek, tapasztalatból mondom: felnőttként is megéltem, hogy csak akkor tudtam magabiztosan beszélni egy témáról, ha előtte írásban lerendezhettem magamban.

Ami kívülről lassúságnak tűnik, az belül komplex munka

De tudod, mi történik valójában ilyenkor?

A szuperérzékenységhez kapcsolódó mélyebb feldolgozás miatt egyetlen információt is több szempontból vizsgálhatunk meg, és több lehetséges értelmezést is végigfuttathatunk a háttérben. Olyan apró részletek és árnyalatok is bekerülhetnek a feldolgozásba, amelyek mások számára talán kevésbé feltűnőek.

Másokhoz hasonlítva emiatt kívülről úgy tűnhet, mintha lassabb lenne az indulás – pedig belül egy sokkal komplexebb munka folyik. Mélyebben látsz, és mélyebben gondolkodsz.

A szuperérzékenységet a népesség kb. 20–30 százalékát érintő vonásként írják le. Nem egy éles kategóriáról van szó, inkább egy kontinuumról, amin mindannyian más-más ponton helyezkedünk el.

Az összefüggések keresése: a „csak úgy tudás”

Ebben a teljesítmény- és sikerorientált világban ez a belső finomhangoltság talán nem tűnik a legpraktikusabb tulajdonságnak, de hadd mondjak valamit.

Egész életemben „küzdöttem” azzal, hogy sok területen éreztem úgy: tudok dolgokat. Nem tudtam pontosan honnan, „csak úgy”.

Mivel bennem sokáig erősen jelen volt a magammal szembeni kételkedés, ez a bizonytalanság folyamatosan arra késztetett, hogy keressem a válaszokat. A mai napig ezt teszem. Valahonnan tudni vélek valamit, és addig megyek, kutatok a tudományos magyarázatok és a mélyebb megértés után, amíg a mozaik végül be nem illeszkedik a saját puzzle-formámba. (Az enyém úgy nagyjából 500.000 darabos, és még bőven akadnak benne üres helyek…)

Ez hajt: az összefüggések keresése mindenben.

Ez a bizonyos „csak úgy tudás” részben annak is köszönhető lehet, hogy mi, szuperérzékenyek rengeteg apró információt érzékelünk, tárolunk és kapcsolunk össze a háttérben anélkül, hogy ennek minden egyes lépését tudatosan követnénk.

Felismered magad benne?

Mondták már neked valaha, hogy olyan vagy, mint egy megfigyelő? Hogy nem vonódsz be azonnal egy társaságba, mert először „beszkennelsz” mindent és mindenkit magad körül?

Lehet, hogy a felhők bámulása és az olvasás mellett neked is a felnőttek beszélgetésének hallgatása volt a kedvenc elfoglaltságod gyerekként?

Szokták tőled megkérdezni – amikor csak úgy rátapintasz valami olyanra, amiről elvileg nem is lehetne információd –, hogy „ezt honnan tudtad?”

És te? Hogy vagy jelen a saját finomhangoltságoddal a mindennapokban?

A Akkor most velem van a baj? – Szuperérzékenység bejegyzés először LechnerKrisztina-én jelent meg.

Régóta nem dolgozom a hétvégén, figyelek a saját egyensúlyomra, hogy aztán hétköznap úgy tudjak másoknak adni, hogy az igazán támogató legyen. Az elmúlt hétvégén kivételt tettem, és ez az egyik szuperérzékeny ügyfelemmel közös alkalom egy fontos felismerést, és a következő gondolatokat hozta, amelyet szeretettel osztok meg veletek.

Rétegek

Amikor a kagylóba idegen anyag kerül, az sérti, irritálja a kagyló végtelenül finom puha testét, de nem tudja kilökni magából. Hogy elviselje a fájdalmat, elkezdi bevonni. Rétegről rétegre. Védekezik, és közben teremt.

Egy szuperérzékeny emberrel valami hasonló történik már gyermekkorától kezdve. A szuperérzékenység egyik jellemzője a tapasztalatok mélyebb feldolgozása, amely intenzívebb belső élményekkel járhat.

Olyan hatások is mély nyomot hagyhatnak benne, amelyek másnál talán észrevétlenül áthaladnak. Félelmeket, sebeket hurcol. Igazi, sebezhető arcát elrejti a világ elől, hiszen a tükörben, amelyet a külvilág tart felé, ő folyamatosan a másságát éli meg. Azt a másságot, amit a környezete gyakran nehezen tolerál. Apróságok. Például, hogy nehezebben hoz döntéseket, emiatt azt érzi, hogy a környezete számára az ő tempója lassú, nem elfogadható. Ergo, vele biztosan baj van, hiszen mindenki más másként működik mellette.

Nincs ereje, eszköze, hogy kidobja magából ezeket a sebeket. Nincs olyan tér, ahol megérthetné, kifejezhetné, feldolgozhatná. Ezért, hogy ne sértse, bántsa őt jobban, mint a kagyló, elkezdi bevonni. Rétegről rétegre.

Miközben kifelé tanult és felvett szerepekben működik, amelyek sokszor a jókislány, jókisfiú szerepekben megjelenő Alkalmazkodó Gyermeki én-állapothoz kapcsolódnak, gazdag belső világában elmerülve valami nagyon értékes formálódik benne.

Kincs van születőben

Tudod mi történik? Hogy ebből a belül zajló folyamatból sokáig semmi nem látszik kívülről. És jó ideig ő sem feltétlenül látja még, hogy amit magában hordoz, és „növeszt”, abból valami kincs van születőben.

Amikor egy szuperérzékeny ember végre megérti, és tanulja a saját működését, akár egyedül, akár támogatással…valami megváltozik benne. Amint képessé válik arra, hogy ne csak védekezzen, elrejtsen, alkalmazkodjon, lázadjon, megfeleljen, hanem az értés mentén tudja gyógyítani, átírni ezeket a rétegeket, akkor a gyöngy, amit túlélésből épített magában, végre láthatóvá, és megmutathatóvá válik.

Igazzá. Egyénivé. Értékké.

Nemcsak önmaga, hanem mások számára is.

Persze mindaz, amiről írtam, és aminek apropója kapcsán ez az írás megszületett, a saját belső megélésem, és az egyre szaporodó, szuperérzékeny ügyfelekkel való közös, pszichoedukatív munkafolyamat tapasztalatai. Közben tudom, hogy léteznek olyan szuperérzékenyek, akik biztonságosabb közegben, kevesebb sérüléssel érkeznek – de ők ritkábban jelennek meg nálam, a segítői térben.

Hálás vagyok minden szuperérzékeny ügyfelemért, a bátorságukért.

Kincset őrzöl, vigyázz rá!

A Kincset őrzöl, vigyázz rá! bejegyzés először LechnerKrisztina-én jelent meg.

Mi vár ránk ezen az 5 órás alkalmon?

Megérkezés és ráhangolódás: Egy különleges, a belső kapcsolódást támogató tea elfogyasztása közben, és gondolatébresztő kérdések mentén ránézünk a saját működésünkre.

Szenzomotoros kreatív folyamat: Kétkezes rajzolással és ujjfestéssel összehangoljuk az érzelmi és racionális részünket, és hagyjuk, hogy a kezeink meséljenek.

Szabad alkotási folyamat: Kréta és akvarell segítségével formát adunk a bennünk lévő belső egyensúlynak. Nincs jó vagy rossz rajz, ne tartson vissza, ha nem tudsz rajzolni, festeni, csak az számít, ami közben benned megszületik.

Integráló vezetett meditáció: A nap végén csendben harmonizáljuk és megszeretgetjük mindazt, ami a folyamat során megmozdult benned.

Részvételi díj: 18.000 Forint (tartalmazza az alapanyagokat, eszközhasználatot, frissítőket)

Jelentkezés és regisztráció: https://forms.gle/PyVrWgRo6ZyDp5eGA

A A bennünk élő női és férfi minőségek | Art Coaching & Kreatív Önismereti Műhely bejegyzés először LechnerKrisztina-én jelent meg.

A természet harmóniája

Emlékszel még arra az érzésre, amikor gyermekként egy virágos mezőn sétálva valami különös béke és öröm töltött el?
A természet harmóniája ilyenkor szinte körülölel: színek, illatok és formák egysége, amely minden érzékünket megérinti.

Az alpesi túrák is ilyen pillanatokat adnak.
A Schneeberg 1800 méteres magasságában kisfiammal sétálva láttuk, ahogy a felhők leereszkednek közénk. Kissé csalódottan vettük tudomásul, hogy nem lehet rájuk „felugrani”, de kárpótlásul felfedeztük: a felhők, amik közt éppen jártunk, semmihez sem hasonlítható virágillatot árasztottak.

„A szín: élet. Színek nélkül halott lenne a világ.
És amiként a kimondott szónak színes ragyogást kölcsönöz a hangzás,
úgy ad a szín egy formának lélekkel teli zengést.”
— Johannes Itten

A színek hatnak ránk.
Érzéseket és reakciókat váltanak ki, befolyásolják a hangulatunkat, a döntéseinket, sőt a testünk működését is.
Nőként te is biztosan érezted már, hogy vannak napok, amikor egy bizonyos szín hívogat a gardróbból – és ha magadra öltöd, máris energikusabbnak, derűsebbnek, kiegyensúlyozottabbnak érzed magad.

A zöld szín a béke, a nyugalom és a harmónia megtestesítője.
Enyhíti a szorongást, oldja a stresszt, és a depresszió tüneteit is képes enyhíteni.
A növekedés, az élet és a megújulás szimbóluma.
Ezért találkozhatunk vele mindenhol, ahol az egészség, az egyensúly vagy a természetesség értékként jelenik meg.

A zöld biztonságot sugároz – megnyugtatja az elmét, és segít visszatalálni a belső középpontunkhoz.
Ha magadra öltöd, vagy körülveszed magad vele, a természethez való kapcsolódás, az egyensúly és a belső béke rezgéseit erősíti benned.

Legyen színekben gazdag, csodás napod!
Engedd, hogy a zöld harmóniája átjárja a lelkedet. 

Fedezd fel a sorozat további részeit is: A titkok színe – lila

A A természet a legcsodálatosabb művész – a nyugalmat árasztó zöld bejegyzés először LechnerKrisztina-én jelent meg.

Mielőtt megszólalsz…

Van egy pillanat.
Egy leheletnyi szünet, mielőtt kimondanád, amit érzel.
Mielőtt a benned feszülő hang megszólalna – a védekező, a sértett, a dühös, a régi seb által vezérelt hang.
Ebben a pillanatban eldől, ki beszél belőled.

A Gyermeki éned, aki fél, hogy nem szeretik?
A Szülői éned, aki ítél és védekezik?
Vagy a Felnőtt éned, aki képes megállni, lélegezni, és kapcsolódni a jelenhez?

A minap fültanúja voltam egy helyzetnek, ahol egyetlen mondat pillanatok alatt robbantotta be az indulatokat.
Ismerős jelenet – mindannyiunkkal előfordulhat, hogy késztetést érzünk reagálni, mielőtt még felfognánk, mi is történt bennünk.

Vannak mondatok, amelyek betalálnak. Nem tudjuk, pontosan miért, de valahol mélyen megnyomnak egy gombot.
Ilyenkor a belőlünk ösztönösen kibukó szavak már nem a jelenről szólnak – hanem a múltbeli sérelmeinkből törnek elő.

Az agy érzelmi központja, a limbikus rendszer ilyenkor átveszi az irányítást.
A testünk vészüzemmódba kapcsol: összeszorul a mellkas, gyorsul a szívverés, elönt az adrenalin.
A prefrontális kéreg, ahol a józan, empatikus, asszertív válaszaink születnek, háttérbe szorul.

Ezért van az, hogy amikor érzelmi túlfűtöttségben reagálunk, már nem tudjuk tisztán megfogalmazni a valódi szükségleteinket.
Nem kapcsolódni akarunk, hanem védeni az „igazunkat”.

A test mindig jelez.

Ha észreveszed, hogy ebben a körben vagy, állj meg egy pillanatra.
Azt szoktam mondani: először is – szájzár, és kezdj el magadban számolni.
Ha azt érzed, hogy „legszívesebben leütném, lefejelném”… akkor ne csak háromig.

Egy egyszerű, de hatékony módszer az idegrendszer megnyugtatására a 4–4–6 légzés:
lélegezz be 4 számolásig, tartsd bent 4-ig, majd fújd ki 6 számolásig.
Ismételd meg háromszor, és hagyd, hogy a tested lassan visszataláljon a biztonságba.

Innen már nem „kell” reagálnod.
Választhatsz.

A Felnőtt Én-állapotba való visszatérés

A Tranzakcióanalízis modellje szerint három fő Én-állapot működik bennünk: a Szülői, a Gyermeki és a Felnőtt.
Amikor az indulat visz, legtöbbször a múlt sérült Gyermeki része reagál – nem a tudatos, jelenlévő Én.

A Felnőtt Én-állapot az, ahol megértés születik.
Ahol nem a győzelem a cél, hanem a kapcsolat megőrzése.
És néha a legbölcsebb válasz ennyi: Rendben van, elfogadom, hogy te így látod.

Az egyéni kísérések során az elsők között szoktam edukálni a Tranzakcióanalízis Én-állapotok modelljét,
mert kivétel nélkül minden alkalommal mély felismeréseket hoz.

Amikor valaki megérti, hogy a reakciói mögött melyik Én-állapota szól,
elkezdi felismerni a mintáit – és ezzel valódi választási lehetőséget kap.

Ez az a pont, ahol a tudatosításból lassan változás lesz,
a változásból felszabadulás,
majd egy bölcsebb, kiegyensúlyozottabb ÉN.
Akinek mi magunk is szívesebben vagyunk a bőrében.

Lélekkel Nő – Pszichoedukáció a lélek útján

 

A Mielőtt megszólalsz – bejegyzés először LechnerKrisztina-én jelent meg.

A „nőciség” nem korfüggő. Amikor megtanulod elfogadni, és szeretni önmagadat, onnantól jó NŐ vagy. Ez sugárzik belőled, a mosolyodból, a gesztusaidból, a kommunikációdból. Néhány éve, amikor az akkor tizennyolc éves, gyönyörű nagylányom elsorolta, hogy mi mindennel elégedetlen magán eszembe jutott, hogy ennyi idősen bizony engem is nagyon foglalkoztatott, hogy de jó lenne, ha kék szemű lennék, babaarcú, és természetesen az alakomon is bőven találtam kifogásolni valót.. Amikor sikerült eljutnom odáig, hogy megtanultam magamat szeretni, és elfogadni, egy sor pozitív változást hozott az életemben. Képes voltam az előnyös tulajdonságaimra fókuszálni, a „hibáim” egyszer csak eltörpültek.  Idővel megtanultam más szemmel tekinteni magamra: észrevenni, mi az, ami szép és egyedi bennem, és ösztönösen azokhoz a színekhez nyúlni, amelyek ezt kiemelik.

A piros szín izgalmas, ott van benne az életigenlés,  vágy, szenvedély és erő. Ez a szín aktivál, ébreszt, mozgásba hoz, figyelmet kér. Sokaknál erős, bátorító érzetet kelt; ha túl sok, feszültséget is hozhat. A kulcs a saját pirosod megtalálása: az az árnyalat, amely nem elnyel, hanem felemel.

Ha kicsit az évszaktípusok vonalán kalandozunk, az ősz és tél típusú hölgyek különösen ragyognak a megfelelő pirosban: mély, telt, gazdag tónusokban, amelyek a magabiztosságot erősítik. De valójában minden nőben ott él ez az energia – csak meg kell engednünk, hogy megmutatkozzon.

Tipp a napra:
Ha ma erőt, lendületet vagy önbizalmat keresel, viselj valami pirosat – akár csak egy rúzst, sálat vagy kiegészítőt. A piros nem csupán a szenvedély színe: az életben-lét bátorságáé is

A Szeretek Nő lenni – az izgalmas piros bejegyzés először LechnerKrisztina-én jelent meg.

Van egy lila cipőm.
Igazi kézműves darab, puha és finom. Amikor először megláttam, valami ellenállhatatlanul megérintett benne – ez a halvány lila lágyság egy pillanat alatt megnyitott bennem valamit, ami a női lélek mélységéhez tartozik. Évekig alig-alig vettem fel, inkább csak gyönyörködtem benne, mígnem egyszer azt éreztem, hogy a cipő és én – megértünk egymásra.  Ahányszor belebújok, minden alkalommal ugyanazt az érzést kelti bennem: misztikus, különleges, nőies.

A színekhez kapcsolódó érzelmek mélyen, az ösztönök szintjén gyökereznek bennünk.
A rövidebb hullámhosszú színek – mint a lila – feldolgozásához kevesebb energia szükséges, ezért ez a szín megnyugtatja az elmét és az idegrendszert.
A lila a harmónia színe: egyensúlyt teremt a piros dinamizmusa és a kék nyugalma között.

A lilát gyakran társítják a gyógyításhoz, szolgálathoz és spirituális fejlődéshez.
Aki vonzódik hozzá, sokszor érzékeny, intuitív, belülről irányított lélek.
A szín szeretete támogatja a szellemi ébredést és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást.  A lila testesíti meg a harmóniát a piros dinamizmusa és a kék nyugalma között.

Misztikus, megfoghatatlan, és épp ettől varázslatos.
A sötétebb tónusok királyi, méltóságteljes hatást keltenek, míg a világos árnyalatok inkább romantikusak, álmodozók.
A lila a gazdagság, bölcsesség, jólét és spiritualitás színe – egyszerre szól a földi és a transzcendens világokról.

---

 

Te hogyan viszonyulsz a lilához?
Megnyugtat, inspirál, vagy különlegessé tesz?
Talán itt az ideje, hogy meghallgasd, mit súg neked ez a titokzatos szín.

A A titkok színe – lila bejegyzés először LechnerKrisztina-én jelent meg.