Sokszor kerültem olyan helyzetbe eddigi életem során, hogy amikor kaptam egy feladatot, aminek más azonnal nekilátott, én még csak ültem – általában legalább öt kérdéssel a fejemben.
Azt éreztem, hogy a feladat nem egyértelmű, és nem értettem, hogy másoknak miért az. Ha innen nézem, így állok neki, ha onnan, akkor úgy. Hogyhogy a többiek nem gondolnak több variációra? És persze ilyenkor jött a már jól ismert belső monológ: akkor most velem van a baj? Miért nem jut eszembe kapásból a válasz?
Nem rendellenesség, hanem finomabb idegrendszeri hangoltság
A szuperérzékenység egy alkati adottság: egy finomabb idegrendszeri érzékenységgel és intenzív belső megéléssel járó személyiségvonás. Ahogy Elaine Aron, a témakör egyik legismertebb kutatója megfogalmazza, az érzékeny idegrendszer önmagában nem rendellenesség.
A különbség többek között az információk feldolgozásának mélységében keresendő: a szuperérzékeny ember gyakran több részletet, árnyalatot és összefüggést dolgoz fel ugyanabból a helyzetből. (Ennek öröklött összetevőjét a saját családom vonalán is meg tudom erősíteni.)
Ismerősek neked ezek a mindennapi tapasztalások?
- Ingerek a környezetből: Gyakran reagálsz sokkal érzékenyebben a hangos zajokra, erős szagokra vagy fényekre? Ha túl sokáig tartózkodsz túlingerelt helyen vagy tömegben, az gyorsan kimerít, és ingerültté válsz?
- Testi érzékenység: Lehet, hogy te is szokatlanul érzékenyen reagálsz a koffeinre (hacsak nem szokott hozzá a szervezeted). Engem például kifejezetten ingerültté és frusztrálttá tett – sok idő és megfigyelés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ez a kávé hatása.
- Társas hangulatok: Érzékenyen rezonálsz a körülötted lévők rezdüléseire, akár át is veszed a párod vagy a gyereked feszültségét? Vagy te is amolyan „jóléti felelősnek” érzed magad, aki úgy véli: előbb mindenki mást boldoggá kell tennie ahhoz, hogy ő maga megnyugodhasson?
- Teljesítményhelyzetek: Egy versenyhelyzet, vagy akár csak az, ha figyelik, ahogyan dolgozol, blokkol? Rosszabb teljesítmény, lefagyás lép fel?
A megfelelési kényszerből a lefagyásig
Amíg nem értjük, hogyan működünk, addig ez a fajta másokhoz való méricskélés és a megfelelési vágy szinte garantált kudarcélményhez vezet. Folyamatosan ott motoszkál a kérdés: „Jó, de nekem miért nem megy ez csípőből?”
Ha jól bevéssük magunkban ezt a romboló programot, képesek vagyunk odáig fokozni, hogy már attól összeugrik a gyomrunk vagy teljesen lefagyunk, ha feltesznek egy kérdést, amire azonnal válaszolni kellene. Nem viccelek, tapasztalatból mondom: felnőttként is megéltem, hogy csak akkor tudtam magabiztosan beszélni egy témáról, ha előtte írásban lerendezhettem magamban.
Ami kívülről lassúságnak tűnik, az belül komplex munka
De tudod, mi történik valójában ilyenkor?
A szuperérzékenységhez kapcsolódó mélyebb feldolgozás miatt egyetlen információt is több szempontból vizsgálhatunk meg, és több lehetséges értelmezést is végigfuttathatunk a háttérben. Olyan apró részletek és árnyalatok is bekerülhetnek a feldolgozásba, amelyek mások számára talán kevésbé feltűnőek.
Másokhoz hasonlítva emiatt kívülről úgy tűnhet, mintha lassabb lenne az indulás – pedig belül egy sokkal komplexebb munka folyik. Mélyebben látsz, és mélyebben gondolkodsz.
A szuperérzékenységet a népesség kb. 20–30 százalékát érintő vonásként írják le. Nem egy éles kategóriáról van szó, inkább egy kontinuumról, amin mindannyian más-más ponton helyezkedünk el.
Az összefüggések keresése: a „csak úgy tudás”
Ebben a teljesítmény- és sikerorientált világban ez a belső finomhangoltság talán nem tűnik a legpraktikusabb tulajdonságnak, de hadd mondjak valamit.
Egész életemben „küzdöttem” azzal, hogy sok területen éreztem úgy: tudok dolgokat. Nem tudtam pontosan honnan, „csak úgy”.
Mivel bennem sokáig erősen jelen volt a magammal szembeni kételkedés, ez a bizonytalanság folyamatosan arra késztetett, hogy keressem a válaszokat. A mai napig ezt teszem. Valahonnan tudni vélek valamit, és addig megyek, kutatok a tudományos magyarázatok és a mélyebb megértés után, amíg a mozaik végül be nem illeszkedik a saját puzzle-formámba. (Az enyém úgy nagyjából 500.000 darabos, és még bőven akadnak benne üres helyek…)
Ez hajt: az összefüggések keresése mindenben.
Ez a bizonyos „csak úgy tudás” részben annak is köszönhető lehet, hogy mi, szuperérzékenyek rengeteg apró információt érzékelünk, tárolunk és kapcsolunk össze a háttérben anélkül, hogy ennek minden egyes lépését tudatosan követnénk.
Felismered magad benne?
Mondták már neked valaha, hogy olyan vagy, mint egy megfigyelő? Hogy nem vonódsz be azonnal egy társaságba, mert először „beszkennelsz” mindent és mindenkit magad körül?
Lehet, hogy a felhők bámulása és az olvasás mellett neked is a felnőttek beszélgetésének hallgatása volt a kedvenc elfoglaltságod gyerekként?
Szokták tőled megkérdezni – amikor csak úgy rátapintasz valami olyanra, amiről elvileg nem is lehetne információd –, hogy „ezt honnan tudtad?”
És te? Hogy vagy jelen a saját finomhangoltságoddal a mindennapokban?