Rendszer(etet) – szuperérzékenyen
Érezted már valaha, hogy amikor rendetlenség van körülötted, és végignézel az egyes tárgyakon, mintha mázsás súlyként telepedne rád egyfajta bénult fáradtság? Azt veszed észre, hogy a korábbi stabilitás helyét belső feszültség és kimerültség veszi át.
Amikor a környezetedben rendetlenség van, és/vagy rendszeresen új dolgok jelennek meg – esetleg úgy, hogy azok bekerülése nem a te döntésed, – az olyan, mintha az otthonod egyszerre elveszítené a biztonságos, megnyugtató funkcióját.
Amikor a környezet túl sok ingert ad
A szuperérzékenység egyik jellemzője a környezeti ingerek fokozott érzékelése és mélyebb feldolgozása. Ezért egy szuperérzékeny ember érzékenyebben reagálhat a környezet változásaira és könnyebben túlterhelődhet a sok egyidejű ingertől. PubMed
Számára a helyüket vesztett tárgyak, a folyamatosan beáramló tárgyi ingerek azt üzenhetik: nincs megállás, állandó készültségben kell lenni.
És itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Ezt a folyamatos mentális terhelést okozhatják akár az étkezőasztalon otthagyott, nem oda való tárgyak, vagy a lakás különböző pontjain szanaszét hagyott holmik, cipők, stb.
A szuperérzékeny idegrendszer számára valami, ami nincs a helyén – vagy aminek a zsúfoltság miatt talán már nincs is helye – fokozott mentális terhelést, állandó döntési feladatot és fáradást jelenthet.
És ez nem túlérzékenység, nem túlreagálás.
A fokozott környezeti érzékenység a szenzoros feldolgozási érzékenység része, és együtt járhat azzal, hogy bizonyos környezetek megterhelőbbek számunkra. PubMed
Ez egy számára túlintenzív, zsúfolt környezetre adott reakció lehet, ahol egyszerre van jelen a kontrollvesztés, a kiszámíthatatlanság és a lezáratlanság érzése.
A működés átalakítása
Ilyenkor gyakran azt gondoljuk, hogy a megoldás a még gyakoribb rendrakás, vagy az alkalmazkodás további fokozása, pedig sokszor nem ez a valódi irány.
Érdemesebb ilyenkor magát a működést átalakítani.
Például lehet megállapodást kötni arra, hogy mitől, mikor tekinthető egy tér „kész” állapotúnak. Az étkezőasztalos példánál maradva, ez lehet akár az asztal 80%-os elpakoltsági szintje.
Vagy ha az egyik fél működése inkább gyűjtögető, halmozó – mert számára ez jelenti a biztonságot -, akkor meg lehet állapodni abban, hogy új tárgyak csak akkor kerülnek a közös térbe, ha azoknak előre definiált helyük van.
Idegrendszeri biztonság a közös térben
Amikor megértjük, hogy itt nem pusztán a rendről van itt szó, hanem egy idegrendszeri biztonságról, könnyebben tudjuk a családunk felé is kommunikálni az érzéseinket, szükségleteinket, és tudunk olyan közös megoldást keresni, amiben figyelemmel tudunk lenni egymásra.
Számomra ez a valódi változás kulcsa.
Neked mi jut eszedbe a fenti sorok kapcsán?
Van hasonló tapasztalatod – akár az egyik, akár a másik oldalról?
Nem vagy egyedül.